Az 50-es évekig
A második világháború utánig még nagyon sok helyen gramofonokkal hallgattak zenét, de már látszott, hogy fejlődés átlépi ezt az idejétmúlt eszközt és a mikrobarázdás hanglemez megjelenésével olyan jó hangminőség jött létre a hangvisszaadásban, hogy már komolyabb minőségű hangszerek elkészítése is szükségessé vált, amit a korai számítógépekkel kezdtek megvalósítani.
Egy 1934-ben egy szabadalmi lapon felbukkant egy név, ami viszont alapjaiban megváltoztatott szinte mindent az elektromos zongorákra hajazó hangszerek közt… Ezen a lapon Hammond neve, és a bejegyzett hangszer: az „elektromos zeneszerszám” szerepelt, ami nagyot lendített a korai elektronikus zenei kezdeményezéseken, mai elnevezése egyszerűen csak Hammond orgona. A vicc az egészben, hogy a hangkeltés maga mechanikus úton megy végbe, az eszközben. Mellette több más „szaki” is előszeretettel kísérletezett az elektronikával, a hangkeltés terén.
A csak tisztán analóg és a digitális hangszerek két külön ágát és eszközét képzik az elektromos zene kezdeteinek, amiről a Zenekotyvasztó Kütyüknél olvashatsz bővebben. Annyi bizonyos viszont, hogy az embereknek egyre nagyobb igényük lett a mennél „hangzás-hűbb” és az igazihoz legjobban hasonlító törekvéseknek aztán szabványokban is lefektették a jellemzőit.
Hogy milyen „aurális” azaz térhatású egy zene, vagy hang, azt több módon nevezhetjük:
-
lehet monoaurális (egysávon belül minden hang, hangszer megszólal)
-
sztereó (kétcsatornás, a két oldalról külön felvett műsorral, egy teljes zenekar „jelenléte” szimulálható)
-
rövid kísérletként az ál-sztereó (3 csatornás hang, a két oldalsó hangfal különbségi jele, egy új „sávként” funkcionált)
-
kvadró (négycsatornás, az első igazán térhatásnak nevezhető szabvány)
-
Majd a házimozik megjelenésével az 5, 6, 7, és 8 különálló csatornájú, effektekkel is megtűzdelt hangleadási szabványok.
1948-ban egy magyar kolléga (már megint azok fránya magyarok, mindig kiötlenek valami korszakalkotó kacatot… :D), egy bizonyos Goldmark Péter Károly nevű úr, és fejlesztő-brigádja, megunta, hogy a zene, csak szóól, szóóóól…és sehol egy térbeli hangzás, vagy valami hang”élmény”. Mivel a fonográf ideje már bőven leáldozóban volt, de, a gramofon még létezett, viszont a régi, pala és egyéb anyagú lemezek pedig szintén idejét múltak lettek, így az újonnan felfedezett műanyagok segítségével kiötlötték, a mikrobarázdás lemezt. Ezt aztán a Columbia Records gyanús körülmények közt elorozta, és a feltalálóról nem feledkezve meg, bemutatta 1948-ban.Úgy gondolkodott, hogy ha egy mikrofonnal veszik fel az adott zene anyagot, akkor ezt megtehetjük két térben széthúzott mikrofonnal is, majd ezek jelét egybekeverve, kétcsatornás hanganyag is felvihető eme újfajta lemezre. Mivel a régi szabványok még „ráilleszthetőek” voltak az újfajta lemezre, így a mikrobarázdás lemez 78-as, 45-ös, és 33 és 1/3 –s másodpercenkénti fordulattal pörögtek, ebből a 33 és a 45 maradt csak meg a modernizálódó lemezjátszókban. Az első sztereó hangképpel rendelkező modern (és a mai napig lejátszható!) lemezek 1958-ban kerültek forgalomba. Mivel az akkori rock, pop, és egyáltalán a hippi-kultúra óriási mennyiségű zenét termelt, a hihetetlen sok új előadónak köszönhetően, így a „bakelit”-lemez, vasbetonnal kötött bele a ZENE történetébe. Az igazán vájt fülű komolyzene rajongók a mai napig csak bakeliten tesztelik drága berendezéseiket, mert véleményük szerint csak ez a hanghordozó képes a teljes dinamikus hangképet leadni, leszámítva a használatból eredő sercegést…hiába…a dinamika nagy úr. Jómagam szintén ezt a nézetet osztom.
Az 50-es évekig még nem nagyon gondolkodtak nagy minőségen, mert a drótfelvevő, a gramofon és társaik akkoriban még a köztudatban és a napi használatban szereplő eszközök voltak.. Sajnos a zajosságuk előre vetített egy egységes minőségi leírást, amit HIFI szabványként vezetnek majd be a 60-70-es években.weblap, internetes oldal, weboldal, szájt, portál
Ahogy a „szakik” eredményeket mutattak fel, úgy egyre több nagynevű stúdió és kiadó is „beugrott” a bizniszbe; a BBC például saját hangeffekt műhelyt hozott létre, RadioPhonic néven. Itt Delia Derbyshire és Ron Grainer megalkotta az első komplett elektronikus zenei melódiát, a Doctor Who címet viselő, TV-s műsor betétzenéjének.
A Bell Laboratories sem tétlenkedett, egy kitűnő elektromos szakemberük Max Mathews 1957-ben számítógépekkel kezdett zenéket komponálni. (akkoriban voltak Amerika szimbólumai az Eniac-1 és társai, mint az első komoly teljesítményű számítógépek. (ekkor volt ez első magyar kísérleti TV adás...) Ezek a gépek még több szobányi (!) helyet foglaltak el…nézz csak be most az asztalod alá...Az ott fellehető gép, cirka 50-100 Eniac-al is felér…;) Milyen gazdag is lettél hirtelen!
|